MOTORMÁRKA ÚJDONSÁGOK
► Mille Motor Kft.
A Mille Motor Kft. a 2010-es kiállításon "Az együtt a család" szlogen jegyében mutatkozik be.
A már tavaly is bemutatott Aprilia, Scarabeo, Derbi és Moto Guzzi márkák mellé az idei évtől
kizárólagos importőri jogot kapott a Piaggio cégcsoport többi márkájához (Piaggio, Vespa,
Gilera).
Ennek megfelelően az "új" márkákat is széles körben bemutatjuk. A Piaggio termékeinek
újdonsága az MP3 Hybrid, amely forradalmasíthatja a városi közlekedést, hiszen rendkívüli
módon környezetkímélő, az elektromos motornak köszönhetően az ugyancsak meglévő benzines
motor fogyasztása minimális.
A Vespa a robogók őse, a tradiciókat képviseli, külön kultusza van. Standunkon megtekinthető
az idei választék.
A Gilera robogói a legkisebbtől a legnagyobbig a sportos vonalakat és teljesítményeket
kedvelőkhöz szólnak.
Néhány szó a "régiekről". Az Aprilia továbbra is a robogótól a versenymotorig kínál igényes
választékot. Idén is a fő slágere a tavaly az SBK világbajnokságon is kiválóan bemutatkozott
RSV4, melynek utcai változatát mutatjuk be. Az Aprilián belül a Scarabeo a robogók egy külön
válfaja, idén injektoros befecskendezésű típusokkal is jelentkezik.
A Derbi továbbra is a fiatalok márkája, a kezdő motorosok álma. 50 köbcentiméteres
kategóriában is valódi versenyélményt nyújt.
A Moto Guzzi a motoros hagyomány megtestesítője. A Café Racer érzéstől a kényelmes túra-
endúrkóig mindenki találhat álmainak és vágyainak megfelelő típust.
• Elérhetőség: marketing@apriliamotor.hu
► Full-Gas Kft.
• BMW
1. S1000RR
2. R1200RT
3. R1200GS
4. R1200GS ADVENTURE
• KTM
1. 690 Duke R
2. 250 SXF
3. 450 EXC
4. 525 XC ATV
5. 990 SMT
6. 990 Adventure R
7. PowerWear ruházat
8. PowerParts kiegészítők
• Pirelli
1. Diablo Rosso Corsa motorgumi
2. Diablo Superbike Pro motorgumi

• Suzuki RMX 450
• Suzuki GSX1250F/A

• Honda VFR1200F
• Honda VT1300CX
• Honda CBF1000F

• Z1000
• Kawasaki Versys

• Yamaha FZ8
Aquaman Bt.
• Megjelent az ÚJ ROMET motorcsalád!
• Motorok, robogók Lengyelországból a mai kor technikájával!
• A jelmondatuk: Használható motorok, megfizethető árakon!
Akció!!: A kiállítás ideje alatt megrendelt, vagy megvásárolt járműveinkre 10%-os
engedmény!!!
Egyéb akciós termékeink: motoroskesztyűk, maszkok, sálak, technikai sport szemüvegek,
motorosszemüvegek.
• Elérhetőség: info@aquaman.hu
Dover Kft.
VEZETÉK NÉLKÜLI MOTOROS SZÓRAKOZTATÓ RENDSZER
Az új Interphone F4 Stereo továbbfejlesztett formában tartalmazza mindazokat a
jellemzőket és szolgáltatásokat, amik az elődmodellt az Interphone-t a motoros
kihangosítók piacának vezető termékévé tette.
Az akár 500 m-en belüli interkom, a GPS hangtovábbítás, a mobiltelefonálás és a
HI-FI sztereo zene teszi az Interphone F4 Stereo-t egy igazi hűséges multimédiás
szórakoztató központtá akár egyedül, akár társsal motorozzunk.
• Elérhetőség: tamas@doverkft.hu
YAMAHA CITY RACING TEAM/No.1 Mini és Motoros Team
A YAMAHA CITY RACING TEAM ebben az évben a megszokottól eltérően jelenik meg a
Budapest Motorfesztiválon.
Kiállítja Kovács Nikolett, a 2008-as év motorversenyzőjének, Európa-bajnoki 3. helyezet
versenymotorját, Káldi Dániel átépített sportmotorját, valamint a Hungarorong Minimotoros
Iskola oktató motorjait.
Standunkon megvásárolható a Kovács Niki nevével is fémjelzett könyv Valentino Rossi-ról,
valamint a GAS egyes termékei.
Niki szombaton és vasárnap dedikál, valamint bemutatja a legújabb, sportolóknak is ajánlott
kiváló táplálék kiegészítőt, a PH csodát.
Iskolánba a helyszínen kedvezménnyel lehet jelentkezni!
A csapat névadó szponzora, a YAMAHA CITY termékei - 30-50%-os akciós áron
megvásárolhatóak a standon: Yamaha (ruházat), Bering (ruházat), Calvatti (ruházat),
IXS (sisak, bőrruha), Shark/Uvex/LS2 bukósisakok, Helly Hansen termékek.
A DANGER BIKES alkatrészeket, kiegészítőket árusít, ezt kedvezménnyel (-20-50%!!!) tudják
a látogatók megvásárolni: PUMA motoros ruházat és csizma, VALTER MOTO kiegészítők, FIVE
kesztyűk, GALFER fékbetétek, fékcsövek és féktárcsák, ESQUAD motoros farmerek, MOTOGRAFIX
tankpadok, MIVV kipufogók, IRC fék- és kuplungkarok, gumimelegítők.
A hagyományoknak megfelelően felajánlottunk 5 db HUNGARORING Minimotoros Iskola -
YAMAHA CITY oktatásra érvényes nyereményt a nagycsaládosok közötti sorsolásra, 5-13 éves
gyerekek részére.
Egyesületünk szervezésében a Hungaroringi Forma-1 versenyeken tűzoltással foglalkozó
Túri István vezette Rescue Team tart bemutatót.
Várunk minden érdeklődőt, vásárlót, látogatót, gyerkőcöt, aput és anyut, aki szerelmese a
YAMAHÁNAK. A felnőttek vendégeinek egy jó kávéra a "G" pavilon 61-es standján.

• Elérhetőség: wodicskane.bea@chello.hu
Motorrevü
A MOTORREVÜ idén is a Motorkiállításhoz igazította éves kiadványa, a MOTORKATALÓGUS
megjelenését, amelyet a gazdasági válságra való tekintettel, tavalyi áron kínálnak minden
látogatónak (2.000 Ft), sőt egy exkluzív motoros DVD-t is kap idén minden katalógus-vásárló
( a DVD külön is megvásárolható lesz 500 Ft-os áron).
A MOTORREVÜ legfrissebb lapszáma is elérhető lesz a standon, ahol mint minden évben, idén
is igazi csemegék lesznek láthatók: egy több száz lóerős, közel 5 méter hosszú drag motor, 2
különleges motoros műalkotás, Mező János Bamakós zebrája és még számos érdekesség.
A kiállítás alatt kerül átadásra az Év Motorjai 2010 szavazás győzteseinek nyereménye is: 2
robogó és 10 db navigációs rendszer.
Minden látogatót szeretettel várunk a kiállításon.
A MOTORREVÜ Európa legnagyobb motoros magazinjának, a MOTORRAD-nak a magyar piacra
szabott változata. Megjelenése óta piacvezető pozíciót tölt be és dinamikusan követi a szabad-
időjármű piac fejlődését. Ügyesen ötvözi az életstílus magazinok és a szaklapok jellegét. A lap
alapvető feladatának érzi, hogy a motoros társadalom minden egyes részével foglalkozzon, s
alkalmazkodjon az adott célcsoport igényeihez. Tekintettel arra, hogy a high tech kétkerekűek
fejlődése évről évre újabb határokat szel át, az olvasónak kompetens szakvéleményre van
szüksége, amit a nemzetközi szinten is elismert szakújságírók biztosítanak. A MOTORREVÜ nagy
hangsúlyt fektet az eseményekről és újdonságokról szóló aktuális beszámolókra és a kritikus
szaktanácsadásra.
A MOTORREVÜ magyarországi szerkesztőségét nagy múltra visszatekintő nemzetközi szakmai
tapasztalat is segíti. A nemzetközi háttér mellett kiemelt fontosságú a magyar tartalom, melynek
központjában mindig az olvasók érdeklődése áll. A magazin rovatszerkezete is a magyar olvasók
igényeihez lett kialakítva.
Szakmailag elismert, tapasztalt újságírói csapat készíti a magazint. Munkájukat az egyes
országok közös tesztjei és a szakmai tapasztalatcsere is segíti. Kiemelt figyelmet kap a magyar-
országi motoros piac figyelemmel kisérése és a közvetlen kapcsolat az importőrökkel.
Rendszeresen elkészül a Best Bike, "Az Év motorjai" kutatás, melynek keretében a magyar
olvasók is megoszthatják véleményüket az egyes márkákról.
A tiszta és jól meghatározható tartalmi struktúrának köszönhetően nagyon jól differenciálható
a lap célcsoportja, kevesebb a "vakszórás". A célcsoport fiatalos, dinamikus, tud és hajlandó
költeni a számára fontos dolgokra. A motorrevü nemcsak leendő motorkerékpár vásárlókat ér
el, hanem olyan véleményvezetőket is, akik bátran adnak tanácsot motoros témákban
szélesebb körben is.
A MOTORREVÜ Magyarország piacvezető motoros magazinja.
Fokt Motor Kft.
SEGURA S RACE 3 EGYBERUHA
Versenyruhák biztonsága a közutakra
Hazánkba is megérkezett a világszínvonalú motoros felszereléseiről híres Segura gyári S
Race 3 típusú professzionális bőrruhája. Ez a mindennapi használatra szánt, egyrészes öltözet
a versenysportban használatos anyagokkal és megoldásokkal óvja a motorosok biztonságát. Az
1,4 mm-es, perforált bőrből készült ruha a hajlékony részeken kenguru-bőr betéteket kapott,
mely finomabb, mégis ugyanolyan kopásálló, mint a vastagabb marhabőr.
A kényes és veszélyeztetett pontok titánium erősítései, valamint a könyök-, váll-, gerinc-, csípő-
és sípcsont-protektorok, illetve a térdkoptatók a versenypályák teljes körű biztonságát és
lehetőségeit kínálják az öltözet viselőinek.
A kényelemről a kicipzározható, nyári, hálós bélés gondoskodik, hogy minden évszakban élvez-
hessük ruhánkat, melyet egyébként mindenféle méretben és 3-féle színegyüttesben is megta-
lálhatunk.
Ráadásul, mindez most bevezető áron lehet a Tiéd a Fokt Motornál!
Fény az éjszakában!
SHARK VILÁGÍTÓS SISAKOK
Egy új generáció a bukósisakgyártásban
Néha már azt hihetnénk, mindent feltaláltak, ami biztonságosabbá tehet egy bukósisakot. Aztán
időről-időre rá kell jönnünk, hogy tévedtünk...
A SHARK idén egy új megoldással lepte meg a motoros társadalmat: kifejlesztette a világító,
pontosabban a foszforeszkáló bukósisakok családját.
Ezek - azon túl - hogy remekül mutatnak, a motoros biztonságát is jelentős mértékben növelik,
hiszen jobban látszanak az éjszakai közlekedés sötétjében.
A fénykibocsátásról egyébként a sisakfestés foszforeszkáló mintái gondoskodnak, melynek
csupán 20 percnyi feltöltődés után már képesek akár egész éjjelen át is világítani.
Ismerd meg személyesen is a SHARK S900 Lumi, RSI Shinto, és Evoline S2 E-tec világítós
bukósisakok új megoldását és a már jól ismert magas szintű biztonsági rendszereit!
További részletek és érdekességek a SHARK sisakokról és még sok más motoros felszerelésről
a FOKT Motornál!
• Elérhetőség: info@fokt.hu
EuroMotor Kft.
A megszokott márkák mellett új termékekkel és kihagyhatatlan akciókkal várja vásárlóit az
EuroMotor Kft. az idei Budapest Motorfesztiválon.
Standunkat két részre osztottuk, a nagyobb területen a 2010-es modelleket tekinthetik meg
az érdeklődők: a Nolan, X-lite és Schuberth bukósisakokat, a Schuberth új kommunikációs
rendszerét, az SRCS-t, a Spkye legújabb motoros ruházati termékeit (bőrruhák, bőrdzsekik,
textilkabátok és -nadrágok, kesztyűk, stb.), a Kappa kiegészítőket és a Sebring kipugogókat.
Emellett bemutatjuk új márkáinkat is: a TCX motoroslábbelik 32 tagú kollekcióját (verseny,
sport, túra, női, off-road, városi és utcai modellek) és a Zandona védőfelszereléseket
(gerincvédők, protektoros vesevédők és alsóruházat, protektoringek, mell-, nyak-, könyök-
és térdvédők).
Természetesen ezek az új termékek is megvásárolhatók a kiállításon.
Az EuroMotor Kft. standjának másik felében outletet rendezünk be, ahol óriási, 20-50%-os
árengedménnyel lehet hozzájutni kiváló minőségű kifutó modellekhez: Diadora
motorcsizmákhoz, Spyke ruhákhoz, Ultimate Stuff protektorokhoz, valamint Nolan, X-lite és
Schuberth bukósisakokhoz.
Kiemelt ajánlataink: Spyke bőrruhák 99.000 Ft-tól, Schuberth C2 felnyitható sisak 79.000-
89.000 Ft, Schuberth Concept felnyitható sisak 65.000-75.000 Ft.
Szeretettel várjuk Önöket standunkon - találkozzanak a legjobbakkal egy helyen!
• Elérhetőség: sajto@euromotor.hu